Felemelő kiránduláson a szigetlankaiak
Dél-Erdélybe tett látogatást a Szatmár-Szigetlankai Református Egyházközség nagybusznyi csapata. Magas Déva vára volt az úticél, de addig is festői tájakon vezetett az út.
Pénteken délelőtt indult a közel ötven főt számláló közösség, és még be se melegedett a motor, meg is álltak. Nem kényszermegálló volt, az első útjukba eső várnál, a magyar reformáció egyik bölcsőjében, Erdődön volt az első állomás, Petőfivel, Drágffyékkal, Kopácsi Istvánnal meg Bakócz Tamással ismerkedtek. Azt követően az erdődi református templomban kérték Isten segítségét az útra.
A következő megálló cifra Kalotaszegen, Kolozsvártól 14 km-re eső Méra volt. A szatmáriak ámulva hallgatták Mezei Tünde tiszteletes asszony által mesélt történeteket a közösségről, az egyházról, a népszokásokról, az ülésrendről, a helyi öltözködésről… Igaz, olyan lelkesen is volt ez elmagyarázva, hogy az embernek kedve lett volna abba a helybe Mérára költözni, pedig pár órácska elteltével menni kellett tovább, otthagyva a tisztaszobát, a csűrt, meg a Nádasba folyó édesvízű patakot. Várt a kincsesváros.
Kolozsvárt pár óra alatt nem lehet belátogatni, de még péntek este, aki bírt, felment a Fellegvárba. Szállást a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetben falai között kaptak. Kurta József szatmári születésű lelkipásztor, az intézmény könyvtárosa vezette végig látogatókat a könyvtáron, Sógor Árpád lelkipásztor pedig másnap reggel a nemrégiben teljesen megújult épületről beszélt, az egyszerűen nagyszerű diszteremben. A Házsongárdi temetőben a szigetlankaiak meglátogatták a szigetlankait, azaz Dsida Jenő sirboltjánál olvasták: „Megtettem mindent, amit megtehettem…”
A Botanikus kerti és a központi séta után indultak is tovább Vajdahunyadra. A kastély szépségét és kivételesen gazda történelmét Zsargó János, a Hunyadi Református Egyházmegye esperese mutatta meg szűk három óra alatt. Ott, helyben le tudtak volna érettségizni magyarságtörténelemből sokan, olyan tömény és értékes információt kaptak. A múlt szépségét talán a régi kínzóeszközök látványa árnyékolta be: régen talán még kegyetlenebb volt az ember. A református templom szépsége azonban helyrehozott a sokkból, vigyáznak ott az értékekre.
Szombat este a Dévai Református Egyházközség lelkipásztora, Rátoni Csaba fogadta szeretettel a közösséget a Melite gyülekezeti házban. Másnap délelőtt a szintén szemet gyönyörködtető református templomban, a dévai és a szigetlankai református gyülekezet együtt hallgatta a hitről, szeretetről, reménységről és igazságról szóló Igét, melyet Rácz Ervin, a kiránduló csapat vezetője, szigetlankai lelkipásztor hirdetetett:
„Hálát adunk mindenkor Istennek, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyjának, amikor értetek imádkozunk, mivel hallottunk a Krisztus Jézusba vetett hitetekről és arról a szeretetről, amely valamennyi szent iránt él bennetek. Hálát adunk azért a reménységért is, amely készen van számotokra a mennyekben, amelyről már előbb hallottatok az igazság beszédéből, az evangéliumból.” (Kol 1,3-5) A vendég gyülekezet néhány énekkel is megajándékozta a helybelieket: Nem tudok nélküled élni, Áldott légy Istenem, Nagy Istenem, ha nézem a világot… Az istentisztelet, azaz a lelki emelkedő után indultak a csúcsra, azaz Kőmíves Kelemen munkáját közelebbről megtekinteni, de onnan fentről lefelé nézni is érdemes volt, megtekintve Isten alkotásait.
Egy-egy ilyen emelkedő a mindennapok malomkerekéből kiszabadulva új látásmódot, de lelki erőt is ad. A fáradság mellett ezzel az érzéssel indultak hazafelé a szigetlankaiak, kiváló sofőrrel, de Krisztust követve és végig őt dicsőítve.
További képek a refszatmar.eu oldalán. Kattintson ide!
